A Biblia gyermekeknek - Ójszövetsség

Teremtés

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A hatodik napon végül Isten így szólt: "Teremtsünk embert saját képmásunkra." Az első ember Ádám, az első asszony pedig Éva lett. Kis idő múltán pedig előbújt..

Ádám és Éva

Isten vétkük miatt kiűzte Ádámot és Évát a Földi Paradicsomból. Ezután életük minden napján dolgozniuk kellett, és sokféle emberi szenvedésen kellett keresztülmenniük.

Káin és Ábel

Káin, az elsőszülött fivér gyűlölte öccsét, Ábelt, mert míg ő szívében gonosz volt, addig Ábel igaz lelkű és Isten előtt kedves ifjú volt. Káin így hát elhatározta, hogy megöli testvérét, Ábelt.

Az özönvíz

Az Özönvíz előzményeit és történetéseit feldolgozó rész.

A főoldalról

Bibliai
Premier: Betlehemi történet

Egy fiatal nő, aki leírhatatlan felelősséget hordoz. Egy fiatalember, aki a szerelem és a becsület között tépelődik. Egy féltékeny király, aki semmitől sem riad vissza, hogy megtartsa koronáját..


Imádság és Ige
Hogyan viszonyuljunk
a bűnösökhöz?

Hogyan reagáljanak a keresztények a minket körülvevő világi történésekre? A legjobb, amit tehetünk, hogy követjük Jézus példáját a bűnösökkel való bánásmód tekintetében is.


Mindennapok
Egy megdöbbentő festmény története

Amikor Paula Berry Butler meglátta az eléggé megdöbbentő festményt egy Gatlinburgi üzlet kirakatában, majdnem megállt a vér az ereiben.







HIRDETÉS



Az özönvíz utáni történéseket bemutató rész.

 

 

A bábeli toronnyal kapcsolatos eseményeket bemutató rész.

Az Úr városában élt egy ember, akit Ábrahámnak hívtak. Feleségével, Sárával boldogan élt, ám gyermekük nem született..

Ábrahám az Úr utasítása szerint Kánaán földjére vezette övéit. Egy idő múlva azonban nagy szárazság köszöntött a vidékre, és tovább kellett vándorolniuk..

Isten egy alkalommal Ábrahám tudtára adta, hogy lakóinak mérhetetlen bűnei miatt el akarja pusztítani Szodoma és Gomorra városát..





Ábrahámnak idős korában két fia születik, egyiptomi szolgálójától Izmael, feleségétől, Sárától pedig Izsák. Ábrahám mindkét fiát nagyon szereti..

Ézsau volt az elsőszülött, ám ezt nem tartja sokra, és elsőszülöttségi jogát eladja fivérének egy tál lencséért..

Jákob összes fia közül legjobban a legfiatalabbat, Józsefet szereti, akit az Úr különleges képességgel áldott meg.

Józsefet eladják testvérei rabszolgának, aki így Egyiptomba kerül. József hűséges marad Istenhez a próbák közepette is.

Elérkezik a pillanat, hogy József újra találkozzon szeretett atyjával, Jákóbbal, aki 17 évig élt Egyiptom földjén, majd halála előtt megáldotta 12 fiát.

Mózes, mint kisbaba csodálatos módon megmenekül a könyörtelenül kiadott parancstól. Istennek komoly tervei vannak számára.

Mózes menekülni kényszerül. A pusztában megtalálja Isten hívó hangja.

Az epizód a bibliai tíz csapás történetét mutatja be.

A kivonulás előtti utolsó éjjelen minden zsidó házban elfogyasztják a húsvéti bárányt, mialatt az Úr angyala végigvonul Egyiptom földjén..

A nép megszabadul az egyiptomi fogságból, azonban az ellenséges hadsereg a nyomukba ered.





Mózes elindul a néppel az Ígéret földje felé. Az út azonban számos próbát tartogat az izraeliták számára.

A nép egyre türelmetlenebb lesz, míg Mózesre vár. Sajnos elkeseredettségükben szörnyű lépésre szánják el magukat..

Ószövetségi bibliai történet Jerikó városának elfoglalásáról.

Izrael népe elfordul Istentől, és Baál bálványt imádja. A környező népek támadják őket, így egyre sürgetőbb, hogy valaki felnyissa a szemüket.

Sámson és korának bibliai története a gyermekek nyelvén.

Történetek Sámuel próféta idejéből, a gyermekek nyelvén.

Sok év eltelt Saul dicsőséges évei óta. A király megfeledkezett róla, hogy egyedül az örökkévalónak köszönheti a hatalmát.

Az ifjú Dávid, Izráel titokban felkent királya, aki legyőzte a hatalmas Góliátot, Jonathánnal, Saul király fiával testvérként szerették egymást..

Dávidot megválasztják uralkodónak, majd miután elfoglalja Jeruzsálemet, nagy tisztességnek örvend. Azonban elkövet egy hibát..

Dávid királyt Salamon nevű fia követte a trónon. De mielőtt ez megtörtént volna, Absolon lázadásával is szembe kellett néznie Dávidnak.





Salamon király amellett, hogy bölcsességet, és gazdagságot is kap Istentől, egyben nagy feladatot is: fel kell építtettnie a Jeruzsálemi templomot.

Salamont sok országból jöttek meglátogatni olyanok, akik csodálták gazdagságát és bölcses­ségét, s fejedelmi ajándékokat hoztak neki.

Ahogy telt az idő, egyre többen fordultak el az Örökkévalótól, részben a környező népek hatására, részben pedig az előkelők rossz példájának köszönhetően.

Dávid városa lángokban áll, a kiválasztott nép pedig babiloni fogságba kerül.

A király tudósaival és bölcseivel szemben Dániel meg tudja fejteni az uralkodó álmait..

Amikor a perzsák elfoglalták Babilont, egy új, igazságosabb uralkodási rendszert vezettek be, a zsidó nép pedig hazatérhetett.

A zsidó nép végre hazatérhet. Nagy feladat vár rájuk, hiszen újra kell kezdeni, Isten akarata szerint.

Elérkezett az ideje, hogy újra virágozzon Jeruzsálem, és hogy a szent templomot újraépítsék.

Az epizód a kumráni barlangokban élt esszénus közösség életét meséli el, akik a zsidó vallás ősi tekercseit gyűjtötték össze és őrizték, szent tisztaságban.

A sorozat utolsó epizódjában Efraim a jeruzsálemi Templom iskolájában tanul, ahol a Szentírást, a Tórát és a törvényeket oktatják..



# Médiatár # Rajzfilm # Ószövetség