ÖNGYILKOS AKART LENNI, JÉZUST TALÁLTA MEG

Több évnyi laza és erkölcstelen élet után, Elliott Osowitt-et a felesége küldte el otthonról, mikor elfogyott már minden türelme. Elliott levert volt és elkeseredett, így jutott el ahhoz a döntéshez, hogy egy közeli motelben lelövi magát.



Osowitt idegenvezetőként dolgozott a Heathern Tours-nál, egy olyan cégnél, amely Angliából Amerikába utaztatott turistákat bűnös örömök keresése céljából. Úgy tűnik Osowitt túl sok csábításnak engedett. Több évnyi laza és erkölcstelen élet után, Elliott Osowitt-et a felesége küldte el otthonról, mikor elfogyott már minden türelme. Miután Osowitt bejelentkezett egy motelbe, belépve a szobába az asztalon talált egy Gedeon Bibliát, amely a János 14:27-nél volt kinyitva:

"Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen."

Isten Igéjének az ereje, valamint az élő Isten Szentlelke költözött a szívére.

Könnyek között vallotta meg bűneit és kérte Jézust, hogy legyen az Ura és megváltója.

És ez az, amikor a Béke Hercege, akinek a születését ez a zsidó férfi soha nem ünnepelte, eljött és békét hozott Osowitt szívébe 1996. Karácsonyán. Három napot töltött abban a motel szobában a Bibliát olvasva. Még azon a héten Vasárnap ellátogatott a gyülekezetbe feleségével, Polly-val, és otthagyta az idegenvezetői állását is.

Osowitt kibékült feleségével, és látta ahogyan a lázadásban elveszett gyermekei is Jézushoz mennek


"Szentestén a Biblia miatt hagytam abban. A Biblia miatt sírtam. Amikor olvastam, ott volt Jézus. Nehezen bírkóztam meg a szavakkal és azok jelentéseivel." - mondta Osowitt.

"A szó szoros értelmében gyógyító folyamatba kezdett, amely végül az egész családommal való megbékélést eredményezte. Köszönöm Istennek, amiért megmentett és a Gedeon Bibliának, amiért olyan hiteles volt."

Osowitt kibékült feleségével, és látta ahogyan a lázadásban elveszett gyermekei is Jézushoz mennek. Két évvel azután, hogy megmenekült, a Fruitland Bible College-ba lelkésznek jelentkezett. A felesége két munkahelyen is dolgozott, hogy fizetni tudják a szemináriumokat. Majd Észak-Karolinában megalapította a Faith Fellowship & Harvest Ministries Baptista gyülekezetét.

Osowitt az újjászületésről prédikált Amerikában, Délkelet-Ázsiában, Közép és Dél- Amerikában, valamint Mexikóban. Támogatta az Ashe County Pregnancy Care Center-t és missziós szervezeteket is. Börtön missziókban is segítkezett egészen nyugdíjba meneteléig, múlt év végéig.