VÉGTAGOK NÉLKÜL ÖRÖKBE FOGADVA

Végtagok nélkül született kislányt fogadott örökbe egy család. Ahogy mondták: "Csak az számított, hogy szerethetjük."

2014-ben egy fülöp-szigeteki faluban egy végtagok nélküli kislány született. Hathónaposan egy speciális gyermekotthonba került, ahol örökbefogadó családra várt. 2014 októberében, amikor kilenc hónapos volt, a Stewart család látott egy fényképet a kislányról és elhatározták, hogy örökbe fogadják. A papírmunka és az utazás intézése a Fülöp-szigetekre hónapokba tellett, de egy évvel később, Adrienne és Jason Stewart hazahozhatták a kicsi Mariat öttagú családjukba, kettő saját lányuk és egy örökbefogadott kisfiú mellé.

"Amikor rátaláltunk a lányunkra, nem gondoltuk, hogy megfelelően képzettek vagy felkészültek lennénk egy ilyen gyermek nevelésére, aki kezek és lábak nélkül született, csak azt tudtuk, hogy szeretetet tudunk neki nyújtani és csak a számított, hogy szerethetjük."



Két éves kora körül, amikor örökbe fogadták, a CNN jelentése szerint Maria nem tudta tartani a fejét és szülei tudatában voltak annak, hogy nagyon sok feladat vár rájuk. Most beszéd- és mozgásterápiában részesül és előkészítőbe jár egy integrált nevelésű iskolába.

"Ő már eddig is sokkal többet nyújtott nekünk, mint amennyit mi valaha is képesek leszünk neki adni. Telve van örömmel és vidámsággal, mindenkit lelkesít, akivel csak találkozik. Noha mi határt szabunk az ő képességeinek, mégis azt tapasztaljuk, hogy olyanra is képes, amit mi nem is hittünk volna."

Mióta történetüket megosztották, annak reményében, hogy más családokat is ösztönözzenek az örökbefogadásra, Stewarték rengeteg pozitív visszajelzést kaptak. Azonban olyan anyák is jelentkeztek, akik az abortuszt választották, mikor magzatuknál Mariahoz hasonló fejlődési rendellenességet diagnosztizáltak. Ők Stewarték történetét megismerve megbánták, hogy az abortuszt választották.

Adrianne Stewart reménykedik, hogy Maria története segítséget nyújt azoknak a várandós édesanyáknak, akiknek hasonló magzati diagnózissal kell szembesülniük.

B. T. | lifesitenews.com



Kattints az asztali verzióhoz!
A "sütik" törlésééig megjegyzi a beállítást.