AZ IGAZSÁG TANÍTÓJA

''De amikor el jő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra.'' (János 16:13)



A vigasztalót Jézus ''az igazság Lelkének'' (János 16:13) nevezi. A vigasztaló feladata az, hogy meghatározza és őrizze az igazságot. Mindenekelőtt az igazság Lelkeként lakozik a szívükben, és így lesz a vigasztalónk. Az igazságban vigasztalás és békesség van, de a hamisságban nem találhatunk sem igazi vigasztalást, sem igazi békességet. Sátán hamis elméletek és hagyományok útján tesz szert hatalomra az elménk felett, s miközben az embereket a tévedések útjára vezeti, eltorzítja jellemüket. A Szentlélek a Szentírás útján szól az elménkhez, és az igazság pecsétjét nyomja rá a szívünkre. Így tárja fel a tévedésünket, és űzi ki azokat a lelkünkből. Krisztus az igazság Lelkével, aki Isten szava által munkálkodik, von bennünket, az Ő választott népét az oltalma alá. Isten szándéka, hogy Igéjének igazsága már ebben az életben is mindjobban feltáruljon népe előtt. Ezt a tudást csak egyetlen úton-módon szerezhetjük meg, ha a Szentlélek érteti meg velünk, aki ihlette az írásokat. ''Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanem csak az Istennek Lelke'', ''mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is'' (1 Korinthusbeliekhez 2:11).

Minden, az ember számára értékes ismeret Istentől, a bölcsesség kútfejétől származik. A jót és gonoszt jelképező fa gyümölcsét senki ne szakítsa le mohón egy valamikori fényes és dicsőség által övezett angyal buzdítására. Ugyan azt mondta, hogy ha az ember eszik erről a fáról, jónak és gonosznak megismerőjévé válik, de mi hagyjuk csak azt a fát szabadon! Az igazi ismeret nem származhat hitetlenné vált vagy gonosz emberektől. Isten Igéje világosság és igazság. Az igazi világosság Jézus Krisztustól ragyog, aki ''megvilágosít minden embert'' (János 1:9). A Szentlélek isteni ismeretet közvetít. Ő jól tudja, hogy az embereknek mire van szükségük földi békességük, boldogságuk és nyugalmuk érdekében, és hogy mi biztosíthatja számukra az örök nyugodalmat Isten országában. Sohase tanulmányozzuk a Bibliát ima nélkül! Mielőtt kinyitnánk, kérjük a Szentlélek világosságát, és megkapjuk. Az igazság Lelke az isteni igazság leghathatósabb tanítója.