AZ EVANGÉLIUM ÉS A TÖRVÉNY

''Mit is tehát? Vétkezzünk-é, mivelhogy nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt?
Távol legyen.''
(Rómabeliekhez 6:15)



Sátán elmélete szerint Krisztus halála által a kegyelem felváltotta a törvény szerepét. Jézus halála azonban a legkevésbé sem változtatta meg vagy hatálytalanította a tízparancsolat törvényét. A Megváltó vére árán felajánlott kegyelem éppen hogy megalapozza Isten törvényét. Az ember bukása óta Isten erkölcsi kormányzata és kegyelme elválaszthatatlan egymástól. E kettő kéz a kézben jár egymás mellett a korszakokon át. Az újszövetség evangéliuma nem az ószövetségi mérce lejjebb vitelét jelenti abból a célból, hogy leereszkedjék a bűnös szintjére, és bűnével együtt mentse meg őt. Isten minden alattvalójától teljes engedelmességet vár el minden egyes parancsolata iránt. Hozzánk hasonlóan Jézus mindenekben megkísértetett, hogy segíteni tudjon mindazokon, akiket Sátán megkísért. Élete példa a számunkra. Készséges engedelmessége megmutatja, hogy az ember képes megtartani Isten törvényét, és hogy nem az engedelmesség, hanem a törvényszegés az, ami szolgaságba taszítja őt.

Az ember, mivel romlott életével kitörölte lelkéből Isten képmását, puszta emberi törekvés által képtelen alapos változást véghezvinni saját magán. El kell fogadnia az evangélium gondoskodását, és a törvénynek való engedelmesség és a Jézus Krisztusba vetett hit által meg kell békélnie Istennel. Ettől kezdve életét új elvnek kell irányítania. Bele kell tekintenie a tükörbe, vagyis Isten törvényébe, hogy felismerje erkölcsi jellemének hibáit, felhagyjon bűnével, és megmossa jellemruháját a Bárány vérében. Az evangéliumi reménység befolyása nem vezetheti a bűnöst arra, hogy Krisztus szabadítását akkor is ingyen kegyelemnek tekintse, ha továbbra is áthágja Isten törvényét. Amikor az igazság világossága felvirrad az elméjében, amikor teljességgel megérti Isten törvényét és saját törvényszegésének mértékét, akkor meg fogja újítani életét. A Megváltótól kapott erő által hűséges lesz Istenhez, és egy új, tiszta életet él. Az evangélium feladata nem az, hogy gyengítse Isten szent törvényének követeléseit, hanem hogy olyan szintre emelje az embert, ahol betarthatja annak rendeléseit.